Jogszabálysértő a Kossuth téri mélygarázs-beruházás

Forrás: MTI

Jogszabálysértő a budapesti Kossuth Lajos téri mélygarázsépítési beruházás azon jogi szakvélemény szerint, amelyet a fővárosi Fidesz-KDNP-frakció készített. Papcsák Ferenc, a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottságának fideszes alelnöke, fővárosi képviselő elmondta: mivel a Kossuth tér közterületnek minősül, így az alá épített területet is annak kell tekinteni, a beruházó azonban magánterületnek minősíti azt. Így a megkötött építési beruházási szerződés és a használatra vonatkozó koncessziós megállapodás jogszabályba ütközik, és mindkettő semmisnek tekintendő. Hozzátette: nincs tulajdonosi döntés sem a beruházásról szóló keretszerződés elfogadására, és ráadásul egy olyan céget, a Parking Kft.-t bízták meg a beruházással, amely lényegében felélte a törzstőkéjét. Megjegyezte, a jelenlegi helyzetben attól tartanak, hogy a hatmilliárd forint körüli összegű beruházás megvalósítása után a mélygarázs üzemeltetése magánkezekbe csúszik át.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!