Jókor jut eszükbe

Forrás: mr1-kossuth.hu

Az egészségügyi árca a kétmilliárdos adósságot felhalmozó, kórházakat és rendelőket működtető cég kudarca miatt szigorítaná a szabályozást, a törvénytervezetet most készítik elő.

Jelenleg ugyanis nem elég pontos a feltételrendszer jogi környezete, Pordán Endre szakállamtitkár szerint a törvény nem határozza meg konkrétan, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie a privát szolgáltatócégnek. Az egyik ötlet: meghatározott összeget letétbe kellene helyezni, hogy megelőzzenek minden olyan szituációt, amely az intézmény működésének az ellehetetlenüléséhez vezet.

Olyan technikát szeretnének kidolgozni, hogy az önkormányzatok továbbra is a sajátjuknak tekinthessék az egészségügyi intézményt, függetlenül attól, ki működteti. Vagyis a helyhatóság akár naponta belenézhessen a könyvekbe, vagy betegelégedettségi vizsgálatokat végezhessen. A tervek szerint az őszi ülésszakban már az Országgyűlés előtt lesz az új javaslat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!