Forrás: MTI
A kormány 2015. január 1-jén elindítja az Államreform 2 nevű programot, amelynek része lesz az úgynevezett állami rezsicsökkentés, vagyis az állami szolgáltatások díjának csökkentése, továbbá a köztisztviselői életpályamodell kialakítása – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-nek adott interjújában. Lázár János a programot „bürokrácialebontó csomagként” jellemezte.
A kormány szeptemberben összegzi a 2010-ben megkezdett államreform eddigi eredményeit, de szerinte bőségesen van még tennivaló a közigazgatásban, ezért további átalakításokat javasol, hiszen „az állam szerkezete, az állami szolgáltatások minősége érdemben határozza meg egy ország versenyképességét” – jelentette ki a politikus.
Magyarország csak akkor lehet Közép-Európa legversenyképesebb országa, ha jóval hatékonyabb államapparátusa van – hangsúlyozta a miniszter, a kormány területi közigazgatásért felelős tagja, aki a napokban végigjárja az összes kormányhivatalt, és találkozik a járási hivatalok vezetőivel is.
Lázár János szerint az államapparátusnak „elsősorban fejben kell megváltoznia”, mert az állam – noha az adófizetők pénzéből működik – még mindig hajlamos arra, hogy uralkodjon az emberek fölött, ahelyett, hogy szolgálná őket.