Forrás: MTI
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága jövő csütörtökön tárgyal a Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárogtatásával kapcsolatos kérdésekről – döntött zárt ülésen a testület.
A kezdeményező Kocsis Máté, a testület fideszes tagja előzőleg újságíróknak azt mondta: az a fontos, hogy a bizottság megbizonyodhasson arról, és az ellenzéki képviselők is belássák, hogy a nyilvánosságra került, Őszöddel kapcsolatos jelentés valódi, és „végre leállítsa magát” Gyurcsány Ferenc abban, hogy „hamisnak és hazugnak minősíti”.
Molnár Zsolt, a testület elnöke a bizottsági ülés után furcsának és figyelemreméltónak nevezte, hogy csaknem nyolc év után éppen a kampány idején kerül elő ez a téma. Ugyanakkor leszögezte: az MSZP szeretné hogy a teljes igazság kiderüljön, ezért azt kérték hogy az üggyel kapcsolatos valamennyi irat kerüljön a bizottság elé.