Forrás: MTI
Mintegy százezer aktivistával mozgósítja szavazóit a Fidesz-KDNP az október 12-ei önkormányzati választás utolsó hetében – közölte Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus a rezsicsökkentés folytatását és a bankok elszámoltatásának megvédését említette az önkormányzati választás fő tétjei között.
A politikus arra kérte az embereket, hogy együttműködő önkormányzati vezetőket válasszanak, a kabinet ugyanis a helyhatóságok bevonásával akarja végrehajtani azt a gazdaságfejlesztési programot, amelynek alapján az európai fejlesztési források 60 százalékát kis- és középvállalkozások támogatására fordítják majd.
Kósa Lajos közölte: az önkormányzati választással lezárul „a nagy választási év", ezt követően „rá tudunk fordulni arra, hogy az ország azt a programot, azt a pályát fussa be, amit mi (...) az emberekkel megbeszéltünk".