Forrás: MTI
Három általános vita mellett összesen 22 előterjesztés részletes vitáját folytathatják le a képviselők az Országgyűlés jövő heti, háromnapos ülésén, amelynek első napján, hétfőn, kilenc törvényjavaslat elfogadásáról határoznak, 11 előterjesztés esetében pedig a benyújtott módosító indítványokról szavaznak az előzetes napirend szerint.
Zárószavazása lesz többek között az Áder János államfő által megfontolásra visszaküldött, a közérdekű adatközlést újraszabályozó, valamint az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító törvényeknek. Végleges formát ölt a tervek szerint a pénzügyi tárgyú törvények módosítása, az elektronikus anyakönyv kialakításáról szóló javaslat, az e-útdíjról szóló előterjesztés, valamint az az indítvány is, amelynek értelmében a fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá kerül a Margitsziget.
Hétfőn hét, kedden nyolc, szerdán pedig szintén hét javaslat részletes vitáját folytatják le várhatóan a képviselők. Kedden megkezdődhet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvényjavaslat, valamint az országgyűlési törvény és a házszabály módosítására benyújtott javaslatok általános vitája. Utóbbiakban a parlament mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke pénzbírság helyett tiszteletdíj-csökkentést javasolt az Országgyűlés tekintélyét sértő képviselőknél, illetve indítványozta, hogy öt percben szólalhasson fel mentelmi ügyben érintett képviselő.