Forrás: MTI
A költségvetési törvényjavaslat szerint a jövő évben 134 milliárd forintból gazdálkodhat a magyar felsőoktatás az idei 157 milliárd forinttal szemben – jelentette ki a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár pénteken Egerben.
A kormányzat elkötelezett abban a tekintetben, hogy az államháztartás hiánya ne haladja meg a három százalékot, ez pedig valamennyi ágazatot érinti – közölte a helyettes államtitkár a Magyar Rektori Konferencia (MRK) tanévzáró plenáris ülésén.
A politikus elmondta, hogy a felsőoktatás finanszírozásáról szóló új kormányrendelet egyeztetését július 2-án kezdik meg az MRK-val annak érdekében, hogy január 1-jével életbe léphessen a szabályozás. Ennek alapelve, hogy a képzés támogatása egyfajta befektetés a diák tanulmányaiba, amelynek közhaszonként meg kell térülnie.
Kis Norbert szerint szükséges a tíz éve fennálló hallgatói juttatási rendszer átalakítása, ugyanis ma szinte alanyi jogon, minden második államilag támogatott hallgatónak jár az ösztöndíj. Ezzel szemben a kormányzatnak az a szándéka, hogy valóban a legkiválóbbak vehessék igénybe a juttatást. Mindez nem jelenti a jelenlegi normatíva csökkentését – fűzte hozzá.
A tanácskozáson a következő két évre, július 1-jei hatállyal Mezey Barnát, az ELTE rektorát választották meg a rektori konferencia elnökének. Ő Bódis Józsefet, a Pécsi Tudományegyetem rektorát váltja az elnöki székben. |