Forrás: MTI
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) jövő évi munkatervében meghatározó súllyal szerepel az új eljárási törvények előkészítése: a polgári perrendtartás és a büntetőeljárás koncepciójáról már 2015 első hónapjaiban tárgyal a kormány, de a tervek között szerepel a közigazgatási eljárási törvény is – mondta Trócsányi László miniszter az MTI-nek adott interjújában. A jövő évi feladatok közé sorolta az igazságügyi szakértői és a végrehajtói rendszer külső kontrolljának megteremtését is. Március 1-jétől pedig az Igazságügyi Hivatal feladata lesz a végrehajtók elleni panaszok intézésének felügyelete és a végrehajtók rendszeres irodai működésének ellenőrzése lesz.
Az elmúlt félévről szólva a devizahitelek kivezetését célzó négy jogszabályt emelte ki, és úgy értékelt, hogy a tárca bizonyította, képes nagy feladatok végrehajtására. Szintén a kormányzati ciklus eddigi eredményei közé sorolta a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztéssel kapcsolatos vita lezárására irányuló megoldást.
A nagy közjogi átalakítások az Alaptörvény elfogadásával lezárultak, a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalmi ág hatáskörei egyértelműek. A jövőbeni jogalkotási kérdésekre az Alaptörvény által meghatározott kereteken belül kívánnak megoldásokat találni – emelte ki Trócsányi László.