Júniusban széteshet a kormány

<p>kdnp.hu </p><p>Forrás: mr1-kossuth.hu</p>

A Fidesz minden várakozást felülmúló pécsi győzelme azt jelzi, hogy nincs olyan település az országban, ahol az MSZP biztosra mehet, a szocialistákkal nyílt koalíciót vállaló kis pártok óriásit buktak, és hatalmas ütést kapott a Bajnai-kormány is – mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában.

A Fidesz 66 százalékos győzelme minden várakozást felülmúlt, az MSZP-nek egyetlen választókörzetet sem sikerült megnyernie, pedig a város a legbiztosabb bástyák közé tartozott, és egyértelmű az is, hogy ezen a választáson a nagy szocialista generáció sorsáról is döntöttek – jelentette ki Tölgyessy Péter.

Szili Katalin kampánya elejétől fogva elkülönülni látszott az országos kampánytól – hangsúlyozta Tölgyessy. A házelnök eddig is folyamatosan „kibeszélt” a szocialista pártból, és most is hazatérő pécsiként, nem pedig MSZP-s politikusként jelentkezett be, kampánya is erre épült, a kudarc ezért, ha lehet, még látványosabb – fűzte hozzá az alkotmányjogász.

Az MSZP számára Pécs rettenetes üzenet: egy szocialista iparvárosban baloldali közösséggel veszíteni azt jelenti, hogy ma Magyarországon nincs olyan város, ahol az MSZP biztosra mehet, a szocialista párt válsága egyértelmű. Óriásit buktak a kis pártok is, amelyek a rejtett együttműködések helyett most valódi koalícióban indultak az MSZP-bel, és így szenvedtek óriási vereséget. Most azt kell eldönteniük, merre mennek tovább. Sok választási lehetőségük nincs: vagy leválnak az MSZP-től, vagy felülnek a szocialisták szekerére – jegyezte meg.

A pécsi vereséggel óriási ütést kapott a Bajnai-kormány is, amely az EP-választásig várhatóan nem omlik össze, utána viszont bármi megtörténhet. Ha júniusban ilyen eredmény születik, a szocialisták pánikba eshetnek, és pillanatok alatt széteshet a kormány, Tölgyessy  Péter szerint mégis az a valószínűbb, hogy inkább beássák magukat a bunkerbe, és várják a csodát. Bár az utolsó hónapban mintha a javulás enyhe jelei jönnének, ezek makrogazdasági jelek, a családokhoz még el sem ért igazán a válság: csak most jön az áfaemelés, a 13 havi nyugdíj eltörlése, őszre így nagyon mérgesek lesznek az emberek.

Ebben a helyzetben, ha az MSZP demokratikusan viselkedne, maga is az előre hozott választást támogatná – jelentette ki Tölgyessy Péter a 180 percben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!