Kétmilliárd forint a kárpátaljai gazdaságfejlesztésre

kdnp.hu – MTI

A kormány a kárpátaljai gazdaságfejlesztési stratégiában megfogalmazott célok megvalósításához 2016-ban 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít, a 2017-re és 2018-ra vonatkozó keretet később rögzítik.

A Magyar Közlönyben kedden közzétett kormányhatározat szerint a külgazdasági és külügyminiszter gondoskodik a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel közösen a stratégia megvalósításának koordinációjáról.

A stratégiában megfogalmazott célok megvalósítását szolgáló működési jellegű kiadásokra 2016-ban legfeljebb 150 millió forintot, 2017 és 2018-ban évente legfeljebb 200 millió forintot lehet fordítani.

A kormány támogatja, hogy a Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság tőkéjét megemeljék a kárpátaljai vállalkozásoknak szóló, 20 milliárd forint összegű kedvezményes hitelkeret biztosítása érdekében.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!