Kétmilliárd forintot takarítottak meg a családok és a vállalkozások a közműcsatlakozások díjmentessé tételével

Két hónap alatt összesen mintegy 2 milliárd forintot takarítottak meg a családok, illetve a kis –  és középvállalkozások azzal, hogy július 1 – jétől díjmentessé váltak a gáz, a villany, az ivóvíz és a csatornabekötések  –  közölte Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

kdnp.hu – MTI

Felidézte, hogy a kormány átfogó programot indított, amelynek első lépéseként díjmentessé tették a közműcsatlakozásokat, szeptember 1 – jétől pedig már nem csak az elosztó társaságok, hanem vállalkozók széles köre végezheti a csatlakozások kiépítését.

A helyettes államtitkár kiemelte, a villanyszerelők és vízszerelők nyilvántartása a vártnál hamarabb tudott elindulni. Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is várják a vállalkozók jelentkezését.

A naponta frissülő névjegyzékben a fogyasztók már kereshetnek szakembereket – jelezte.

A „Könnyű közmű” program fő célkitűzése, hogy a közműcsatlakozások gyorsabbak, olcsóbbak, egyszerűbbek legyenek és a szolgáltatás színvonala emelkedjen – hangsúlyozta Bartal Tamás.

Úgy fogalmazott: a kormány ki akarja szabadítani az otthont építő vagy felújító családokat a bürokrácia, a lehetetlen határidők és a magas költségek fogságából. Hozzátette, hogy a lassú és körülményes közműcsatlakozási folyamat a vállalkozásoknak versenyhátrányt jelent.

Csaknem 1,5 milliárd forint maradt a családoknál és kkv-knál

A helyettes államtitkár ismertette, hogy az első két hónapban, július – augusztusban csaknem 1,5 milliárd forint maradt azoknál a családoknál, illetve kis – és közepes vállalkozásoknál (kkv), amelyek gázbekötést kezdeményeztek, 400 millió forintot takarítottak meg a villamos áramot, és több mint 100 millió forintot a vizet bekötők.

Közölte, a program iránt rendkívül nagy az érdeklődés. Az intézkedés bevezetésének első napjától meredeken emelkedik a közműbekötésekre vonatkozó igénylések száma, van olyan szolgáltató, ahol ez a szám az ötszörösére nőtt.

A helyettes államtitkár példaként hozta fel, hogy az E.onnál júniusban még csak 110 csatlakozási igény volt, ez július – augusztusra 550 fölé emelkedett.

Felidézte, hogy mindhárom közműcsatlakozás kialakításakor – egy átlagos méretű lakás, családi ház, üzlethelyiség esetében – minimum 450 ezer, de akár 1,9 millió forint is megspórolható. A kkv – k további 1 millió forintot, azaz összesen mintegy 3 millió forintot is megtakaríthatnak az ivóvíz és szennyvíz közműfejlesztési hozzájárulás elengedésének köszönhetően. 

A díjmentesség bevezetése mellett radikálisan csökkentették a közműcsatlakozással kapcsolatos ügyintézési határidőket, illetve ahol nem volt ilyen, ott rövid határidőket szabtak meg az elosztóknak – hívta fel a figyelmet Bartal Tamás.

Elmondta azt is, a bekötési munkák elvégzése iránt több ezer vállalkozó érdeklődik, százas nagyságrendű a névjegyzékbe vétel iránti kérelmek száma, és sok a hiánytalan kérelem, ami elsősorban a kormányhivatalok jó előkészítő munkájának köszönhető.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, a Miniszterelnökség folytatja az együttműködést a szakmai szervezetekkel a „Könnyű közmű” program minél nagyobb sikere érdekében. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kérésére országjárás kezdődik, amelynek keretében a helyi vállalkozók tájékoztatást kaphatnak a változó szabályozásról és a számukra megnyíló új lehetőségekről – mondta el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!