Kínába utazik Orbán Viktor

A Kínai Népköztársaságba, Pekingbe utazik Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön. A május 16-ig tartó hivatalos látogatás során a kormányfő részt vesz az Egy övezet, egy út elnevezésű fórumon – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.

kdnp.hu – MTI

A sajtófőnök elmondta, Orbán Viktor az Országos Népi Gyűlésben plenáris egyeztetésen vesz részt, de kétoldalú tárgyalásokat is folytat majd.

A tervek szerint együttműködési megállapodások születnek a felek között például a kis- és középvállalkozásokat érintően, illetve kutatási és fejlesztési projektek közös finanszírozásáról.

A miniszterelnök – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Varga Mihály, a nemzetgazdasági tárca vezetője társaságában – munkavacsorán találkozik a Bank of China képviselőivel – ismertette a tervezett program további részleteit Havasi Bertalan.

Magyarország – az európai országok közül elsőként – 2015 júniusában írt alá kormányközi egyetértési nyilatkozatot az „Egy övezet, egy út" kezdeményezésben való együttműködésről Kínával. A projekt célja a kereskedelem és a befektetések ösztönzése, az Európa és Ázsia közötti infrastrukturális összeköttetések fejlesztése és a kulturális csere fokozása.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!