Kósa Lajos: ez egy jó év lesz!

Forrás: MTI
Fotó: magyaridok.hu

Belső lapos

A Fidesz frakcióvezetője szerint nem lesz rossz, inkább jó éve lesz Magyarországnak 2016. Kósa Lajos szerda reggel a TV2 Mokka című műsorában úgy fogalmazott, minden okunk megvan arra, hogy optimisták legyünk.

A politikus kiemelte: a kormány és a kormányzópárt kötelessége mindent megtenni, hogy jó éve legyen az országnak. A Fidesz képviselőjének közlése szerint Magyarország a térségben, és az Európai Unión belül is jól teljesít. Az EU Magyarországhoz hasonló sorsközösségű országai között pedig, Lengyelországtól Bulgáriáig, kifejezetten jól teljesít az ország – hangsúlyozta Kósa Lajos.

A frakcióvezető azt mondta: 2016 gazdasági szempontból fejlődést hoz, a növekedés az Európai Unió átlagához képest továbbra is jelentős lesz, és történelmi rekordokat dönt a foglalkoztatottság. Kiemelte: 11 évvel ezelőtt volt utoljára ilyen jó a foglakoztatási adat, jelenleg több mint 4 millió 200 ezren dolgoznak, és jelenleg is folyamatosan nő a munkaerőpiacon a munkaerő iránti igény – fejtette ki Kósa Lajos.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!