Kövér László: a salgótarjániaknak nem szabad hibázniuk

Forrás: MTI

Belső lapos

Ha a salgótarjániak gyermekeik, unokáik számára élhető jövőt szeretnének, nem szabad hibát elkövetniük az időközi választáson – mondta az Országgyűlés elnöke kedden a városban tartott sajtótájékoztatón.

Kövér László hozzátette: olyan polgármestert kell választani, aki képes felelősséggel gazdálkodni, és megtalálja a partneri viszonyt a kormányzattal.

Úgy fogalmazott: az ő jelenléte is azt szeretné üzenni, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség által támogatott polgári kormány ott áll a salgótarjániak, ott áll Simon Tibor polgármesterjelölt mögött, és alig várja, hogy végre értelmes párbeszéd kezdődhessen a salgótarjáni polgármester és a kormányzat között.

Kövér László a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy Salgótarján 3 milliárd 250 millió forintnyi adósságtól mentesült a konszolidációs program keretében, amely program az önkormányzatok többségénél nemcsak az adósságállomány lenullázódását jelentette, de azt is, hogy százmilliós nagyságrendű fejlesztési források szabadultak fel.

„A tehetségesebb és tisztességesebb városvezetések tudtak élni ezzel a lehetőséggel (...), kevés olyan városvezetés van az országban, amelyik arra a bravúrra lett volna képes, hogy a több mint 3 milliárd forintnyi adósság után az előző vezetéstől még átvett 945 millió forintos többletet viharos gyorsasággal lenullázza, és kevesebb mint két esztendő alatt szinte visszajuttassa a várost ugyanoda, ahonnan elindult" – mondta a házelnök, hozzátéve, hogy belső hírek szerint több mint egymilliárd forint hiánya van a városnak.

Kövér László arra is kitért, hogy Salgótarján 9,2 milliárd forintos uniós kerettel rendelkezik 2020-ig, és nem biztos, hogy a 2020-ban lezáruló európai uniós pénzügyi ciklus után jön még egy olyan időszak, amikor az Európai Unió „ilyen bőkezűséggel" osztja a felzárkóztatási forrásokat a tagállamoknak.

Mint mondta, ez a pénz nem érkezik meg egy az egyben a város számlájára, értelmes elképzelésekkel kell érte pályázni, de lehet, hogy ez az utolsó ilyen lehetőség, hogy Salgótarján ne szakadjon le véglegesen a többi megyei jogú várostól, „nem beszélve önmagával szemben támasztott jogos elvárásairól".

Simon Tibor, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a keddi sajtótájékoztatón azt tette szóvá, hogy Salgótarjánnak nemhogy elfogadott, de törvénysértő módon még beterjesztett költségvetése sincs, és szerinte a jogi felelősség ezért egyértelműen Fekete Zsolt alpolgármestert, a baloldal polgármesterjelöltjét terheli.

Kérdésként tette fel, hogy mit rejteget a szocialista városvezetés, igaz-e, hogy brutális adóemelésekre készülnek, új adók bevezetését, intézmények bezárását tervezik, szűkíteni akarják a buszjáratokat, igaz-e, hogy Salgótarján csődhelyzet előtt áll?

Ha ezek igazak, akkor becsapják az embereket azzal, hogy elhallgatják az igazságot, „ez ellen pedig tennünk kell, meg kell védenünk Salgótarjánt" – mondta Simon Tibor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!