A következő 25 év a felzárkózás időszaka lesz

Forrás: MTI

A versenyképesség növelésén alapuló gazdaságpolitikát kell folytatni a következő években, mert a következő 25 év a felzárkózás időszaka lesz – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jegybank hétfői könyvbemutatóján.

A rendezvényt abból az alkalomból tartották, hogy megjelent a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági és monetáris politikai szakkönyvsorozatának új kötete. A Versenyképesség és növekedés című könyvet Palotai Dániel és Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatói szerkesztették, a kiadvánnyal a jegybank a hazai pénzügyi kultúra és közgazdasági gondolkodás fejlesztéséhez, valamint a kormány gazdaságpolitikájának támogatása érdekében a fenntartható gazdasági növekedésről és versenyképességről szóló közös gondolkodáshoz kíván hozzájárulni.

Matolcsy György a bemutatón kiemelte: az új kötet illeszkedik abba a sorba, amelynek első kiadványaként megjelent az Egyensúly és növekedés kötet.

Az MNB elnöke rámutatott: az elmúlt két évben az osztrák gazdaság bővülésénél 2-2,5 százalékkal nagyobb ütemet produkált Magyarország, ez a növekedési ütem a következő években is tartható lesz.

Az MNB elnöke emlékeztetett: 2010 óta az ország sikeres gazdasági és pénzügyi stabilizációt hajtott végre, emellett Magyarország ráállt a tartós gazdasági növekedési pályára. Erre alapozva megvalósítható lesz az ország felzárkózása, amely elképzelhetetlen a versenyképesség javítása, növelése nélkül – mutatott rá Matolcsy György.

A jegybank elnöke hangsúlyozta: a miniszterelnök felkérésére fogtak hozzá a jegybank szakértői, hogy az ország számára felvázolják a következő öt, hosszabb távlatban pedig az eljövendő 25 év felzárkózási pályáját, amelynek során a közelmúltban megvalósított növekedési fordulat után hosszabb távon versenyképességi fordulatot kell végrehajtania Magyarországnak, mert a távlati cél Ausztria utolérése – emelte ki Matolcsy György.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!