Közös felelősségünk a környezet védelme

Forrás: MTI

Az egyházak környezetvédelmi szerepéről tartott egész napos konferenciát a Földművelésügyi Minisztérium, ahol számos Magyarországon működő egyház bemutatta környezetvédelmi tevékenységét. V. Németh Zsolt, környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a környezetügy vallás-erkölcsi megközelítésére hívta fel a figyelmet.

Az államtitkár beszédében emlékeztetett arra, hogy a jövő héten kezdődő párizsi klímacsúcs sorsfordító esemény, hiszen bolygónk jövője a tét. Ferenc pápa 2015 nyarán megjelent Laudato sí kezdetű enciklikája össztársadalmi problémaként nevezi meg a klímaváltozást. Az államtitkár hangsúlyozta: az enciklika gyökeresen szakít az eddigi gondolatmenettel. Környezetünk védelmét már nemcsak gazdasági, politikai és természettudományi szempontból kell vizsgálnunk, hanem erkölcsi megközelítésből is. V. Németh Zsolt az enciklika egyik fő üzenetével egyetértve kiemelte: a környezettudatosságra nem csupán saját érdekeink miatt kell áttérnünk, hanem egyszerűen azért, mert így helyes. Az Egyházfő valláserkölcsi megközelítése a környezet védelmének ügyét ezzel az axiómák közé emelte.   

Hegyi László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: ellentétben Noé bárkájának történetével, ahol egy ember kapta feladatául a teremtett világ értékeinek átmentését

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!