A közterületeken lévő katona akkor lép közbe, ha szükséges

Forrás: MTI

A katonai rendész nem rendőr, de erőszakos cselekmény esetén közbeléphet, ha a magyar emberek biztonsága forog kockán – emelte ki Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar Főnöke a Magyar Időkben megjelent interjújában.

Mint a vezérezredes felidézte: a merénylet utáni szombaton, reggel összeült a nemzetbiztonsági munkacsoport, ahol Orbán Viktor miniszterelnök meghallgatta a különböző jelentéseket, például a rendvédelmi szervezetek vezetőinek beszámolóit is. Ezt követően megerősített biztonsági intézkedések bevezetéséről döntött. A katonákra nézve ez azt jelenti, hogy nagyobb készültséggel és jelenléttel őrizzük az objektumainkat, ott vagyunk a katonai rendészeinkkel az utcán, illetve biztonsági intézkedéseket vezettünk be a misszióinkban is - fejtette ki.

A katonai rendészek alapvetően katonai gépjárműveket ellenőrizhetnek, és intézkedési jogkörrel rendelkeznek más katonákkal, vagyis katonai egyenruhás személyekkel szemben. A civilek esetében azonban ez a jogkör csak a rendőrt illeti meg. Ezzel együtt Benkő Tibor úgy véli: fontos a katonai jelenlét, ellenőrzés az utcákon. Ha pedig erőszakos cselekményt követ el valaki azokkal a személyekkel szemben, akiknek a védelméről a katona köteles gondoskodni, teljesen mindegy, hogy mit visel, közbe kell avatkozni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!