A Kúria szerint sem jogsértő a kormány népszavazási kampánya

kdnp.hu
Forrás: MTI

A Kúria hétfői végzésében helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság határozatát, amely szerint nem jogszabálysértő a kormány népszavazási kampánya.

Az NVB-hez az MSZP alelnöke, Nemény András magánszemélyként fordult a kormány „Tudta? Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni" plakátjának és hirdetéseinek szövege miatt, mert úgy vélte, a kormány kampánya megsérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét. Arra hivatkozott, hogy a kampányban a kormány nem vehetne részt, vagy ha igen, akkor legfeljebb semleges pozíciót foglalhatna el. Szerinte a kampányban a kormány valótlanságokat állít a betelepítésről, illetve nem egyértelmű megállapításokat tesz, lényeges fogalmakat mos össze manipulatív szándékkal.

Az NVB a kifogást elutasította. Arra hivatkozott, hogy a kormány – mint kezdeményező – meghatározó szereplője az országos népszavazásnak, így nem lehet pusztán szemlélő vagy semleges résztvevő. A kifogásolt reklámmal pedig az NVB szerint a kormány politikai véleményét fejti ki, azért, hogy a választópolgári akaratot befolyásolja.

Az NVB arra is hivatkozott, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) határozatai szerint a népszavazási kampány alkalmával közzétett plakátok és szövegeik a véleménynyilvánítás szabadságának védelmét élvezik. A kormány plakátjai az általa kezdeményezett népszavazással összefüggő politikai véleményét tartalmaznak, így az a politikai véleménynyilvánítás védelmi körébe tartozik – érveltek.

A Kúria hétfőn elutasította az NVB határozatával szemben benyújtott bírósági felülvizsgálati kérelmet.

A bíróság internetes oldalán közzétett végzésében a Kúria megállapította: az NVB helyesen jár el, amikor a véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a korlátai vonatkozásában a korábbi, a választási eljárások során kimunkált, egymással versengő jelöltekre nézve kidolgozott elvekből indult ki.

A Kúria döntésében irányadónak tekintette a véleménynyilvánítás és tényállítás elhatárolhatóságának kérdésében az Ab korábbi határozatait, amelyek szerint „fokozott alkotmányos védelmet élveznek az olyan értékítéletek, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, és a véleménynyilvánítás szabadsága csak az öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső megnyilvánulásokkal szemben nem nyújt védelmet".

Hozzátették: „a véleménynyilvánítási szabadságnak a választási eljárásban az Alkotmánybíróság általi értelmezése azzal a következménnyel jár, hogy amennyiben a választási eljárás során az értékítélet a közügyek vitatásának körén belül marad, tartalmára nézve nem végezhető el a kérelmező által hivatkozott bizonyíthatósági teszt (az a közlés, amelynek valósága vagy valótlansága bizonyítható az tény, amelynek valóságtartalma nem bizonyítható, az vélemény), nem kerülhet sor tényállítás helyes vagy helytelen voltának vizsgálatára"

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!