Kádertemetőt csinálnának a Magyar Nemzeti Bankból

Forrás: vg.hu

Folyosói szóbeszéd gyanánt keringő hírek szerint a kormánypárton belül az EP-választási kudarc hatására tovább erősödtek a Simor András leváltását szorgalmazó erők. A hírt a múlt héten az Index közölte elsőként. Bár erre hivatalos jogi lehetősége nincs sem a pártnak, sem a kormánynak, köztudott, hogy a kabinet és a politika némi kitartással távozásba „üldözheti” a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőjét.

A Világgazdaság kormányközeli értesülései szerint amellett, hogy az MSZP-ben igen kritikusan szemlélik az MNB több, az utóbbi időben tett lépését, az esetleges menesztés mellett további érvek szólnak. Simor András mandátuma hivatalosan 2013-ban jár le, amikor is a legutóbbi fejlemények alapján igencsak valószínűtlen, hogy a poszt várományosát egy MSZP-s vagy akár csak baloldali miniszterelnök jelölhetné ki.
Ha azonban a váltásra a következő hónapokban sor kerülne, Bajnai Gordon jelenlegi kormányfő egy, az MSZP-nek tetsző vezetőt nevezne ki az MNB élére, aki 2015-ig vagy 2016-ig maradna hivatalban.

Ily módon az MNB – különösen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével való esetleges összevonás után, amelyről szintén keringenek hírek – a 2010. utáni viszontagságok között a baloldal egyik mentsvára maradna egészen a 2014-es országgyűlési választásokig, sőt, azon is túl.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!