Kamatos vagyonadót fizettetnének az örökösökkel

Forrás: hirtv.hu

Kamatostól hajtaná be az örökösöktől a vagyonadót a Bajnai-kabinet. A pénzügyminisztérium által kidolgozott jogszabály tervezete szerint a 62 év fölöttiek kérhetik majd az adófizetés felfüggesztését.

Bár a felfüggesztés ideje alatt a 30 millió forintnál értékesebb ingatlanokra a vagyonadót nem kell megfizetni, az összeget az APEH az ingatlanra terheli, és azt évente megfejeli a jegybanki alapkamattal – az állam az örökösöktől így nemcsak az elmaradt közterhet, de annak kamatait is behajtaná.

A törvénytervezet Budapesten kerületenként, vidéken pedig megyénként szabja meg az ingatlanok négyzetméterének forgalmi értékét. A fővárosban a 12. kerület a legdrágább – négyzetmétere 500 ezer forint -, vidéken pedig Pest megyében érnek legtöbbet az ingatlanok a szaktárca szerint.

A jogszabály alapján egy 100 négyzetméteres siófoki családi ház ugyanannyit ér, mint egy hasonló méretű barcsi otthon. De mindkettő olcsóbb, mint például a hátrányos helyzetű kistérségbe tartozó Szobi ingatlanok. Míg utóbbi városban már egy 120 négyzetméteres családi ház is adóköteles, addig egy Balaton-parti városban 160 négyzetméteres ingatlan kell ahhoz, hogy a tulajdonost vagyonadó fizetési kötelezettség terhelje.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!