Kampánycsend péntek éjféltől

Forrás: MTI

Országos szintű lesz a kampánycsend éjféltől, ez azt jelenti, hogy abban a hét megyében is érvényes lesz a tilalom, ahol nem tartanak második fordulós választást vasárnap – közölte az Országos Választási Iroda vezetője. Virág Rudolf megerősítette korábbi közlését is, ami szerint most vasárnap este hét óra után nem sokkal elindítják az internetes tájékoztatási rendszert, amelyen keresztül a választók figyelemmel kísérhetik a választókerületi eredmények alakulását.

Közölte, bíznak abban, hogy este 10 óra körül már 99 százalékos feldolgozottság mellett lesznek láthatóak az eredmények. Azért nem lesz 100 százalékos a szavazatok feldolgozottsága még néhány napig, mert meg kell várni a külképviseleteken leadott szavazatok hazaérkezését és bekeverését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!