Kártérítési pert indíthatnak a magyar állammal szemben

Forrás: hirtv.hu

Pert indíthatnak a magyar állammal szemben a hazai eredetiségvizsgáló cégek, ugyanis a kormány előzetes egyeztetés nélkül rúgta fel érvényes szerződésüket. Az új kormányrendelet szerint változik a vizsgálat menete és a befolyó 6-8 milliárd forint elosztása is. Az eredetiségvizsgáló cégek szerint a kabinet döntésével háromezer állás került veszélybe.

A vállalkozások a jövőben csak a bevétel egyharmadával gazdálkodhatnak, a többit be kellene fizetniük a költségvetésbe. A magáncégek szerint anyagilag ellehetetlenülnek, a változtatással pedig háromezer állás kerülhet veszélybe, és nőhet az autólopások száma is.

Az új rendelettel megszűnhet az eredetiségvizsgáló vállalkozásokhoz köthető autóvadász cég is. A Zsaru-Car 10 év alatt több mint ezer autót juttatott vissza eredeti gazdájához, ám úgy tűnik, nem lesz pénz a fenntartására.

A piacon eddig működő öt eredetiségvizsgáló cég vezetői január 5-én tárgyalnak a kormánnyal, ha nem sikerül megegyezniük, a súlyos szerződésszegés miatt kártérítési pert indítanak a magyar állammal szemben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!