Kásler Miklós: Az Emmi pénteken benyújtja a családvédelmi törvényt az Országgyűlésnek

A kormány megbízásából pénteken benyújtja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a családvédelmi törvényt az Országgyűlésnek - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Budapesten, sajtótájékoztatón.

kdnp.hu – MTI

Kásler Miklós úgy fogalmazott, a törvénytervezet a nemzet megmentésének és fennmaradásának törvénye, mert középpontjában a család támogatása áll. Kiemelte, 2010 óta a gyerekvállalási kedv jelentősen, 21 százalékkal emelkedett, a vágy tehát létezik, a kormány pedig a rendelkezésére álló eszközökkel támogatást nyújt ennek realizálódásához. Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy Európában Magyarország fordítja a legtöbb pénzt a családok támogatására, 2010-hez képest már kétszer nagyobb összeget, 2000 milliárd forintot, ami a GDP 4,8 százaléka.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!