Kaszaper feljelentette a magyar államot

Forrás: hirado.hu, MTI

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt feljelenti a Békés megyei Kaszaper önkormányzata a magyar államot a Kaszaper és Orosháza között út rossz minősége miatt – írta a Békés Megyei Hírlap.

Az állam mellett a vagyonkezelő, a Közlekedésfejlesztési és Koordinációs Központ, illetve az üzemeltető, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ellen.  Csürhés István polgármester szerint, aki a bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel sújtható.
   
Szeretnénk, ha az út állapotáért felelősök büntetésből itt kátyúznának a falu határában – nyilatkozta a lapnak. A polgármester beszámolt arról is, hogy minden évben történik halálos baleset az útvonalon.
   
A község a leghátrányosabb helyzetű kistérségekhez tartozik, s „keresztet vethetnek” a gazdaság fejlődésre, amíg ilyen úton lehet megközelíteni – olvasható a Békés Megyei Hírlap mai számában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!