Katasztrófabiztosítás nélkül már nem megy?

Forrás: MTI, napi.hu

Az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás miatt szükség lenne egy katasztrófabiztosítási rendszerre, ilyen a világ harminc országában működik már, s bevezetését hazai szakemberek is évek óta szorgalmazzák - írta a Napi Gazdaság mai számában. A világszerte működő 32 rendszer többsége „üzleti” modell, de több országban alkalmazzák az úgynevezett szociális rendszert is. Utóbbiban az állam szerepe a meghatározó, de minden ingatlan tulajdonosának minimális biztosítási díjat kell fizetnie – Asztalos László, a biztosításfelügyelet korábbi vezetője szerint ez az összeg Magyarországon évi 2400 forint lenne –, amit az illető járandóságából automatikusan vonnának le.

Ennek ellentételezéseként minden ingatlanra lenne biztosítás, az ártérben levőkre maximum 5 millió forint. A befizetésekből keletkező évi 7 milliárd forintot egészítené ki az állam 30 százalékos garanciával, amelynek lehívására azonban csak a viszontbiztosítások igénybevétele után kerülhetne sor.

Ezt a rendszert további önkéntes biztosítások egészítenék ki, ezek szolgálnának a nagyobb értékű ingatlanok kárának fedezésére. A tisztán üzleti modell döntően önkéntes biztosításokra épül, de évi 12 ezer forintos díjért 15 milliós értékhatárig nyújtana fedezetet az ingatlanokat ért károkra.

A két modell körül sürgősen kellene választani, hiszen a jelenlegi állapot az állam szinte korlátlan felelősségére épít, a természeti károk bekövetkeztekor mindenki az államtól vár segítséget – írja a Napi Gazdaság.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!