Katasztrofális hatása lesz a Bajnai-csomagnak

Forrás: fn.hu

Ferge Zsuzsa szegénységkutató szerint katasztrofális hatása lesz Bajnai csomagjának a magyar társadalomra, ráadásul véleménye szerint ez nem oldja meg a válságot sem. A nagycsaládosok rémisztőnek tartják a felvetéseket.

Minden eddigi reformcsomagnál súlyosabb megszorítások vannak a Bajnai-csomagban. Az MSZP és az SZDSZ képviselőinek összeállított dokumentum szerint a tervezett intézkedések leginkább a nyugdíjasokat, a közszférában dolgozókat, s a szociálisan nehéz helyzetben lévőket sújtanák.

Ferge Zsuzsa szociológus, szegénységkutató a várható megszorításokat a következő szavakkal kommentálta a FigyelőNetnek: rossz és katasztrofális a legszegényebbek számára. Hozzátette: a segélyek szintje már így is a színvonal alatt van. A szakértő úgy véli, a felvetődött csomaggal az a fő baj, hogy ezek a lépések nem jók válságkezelésre, hiszen csökkentik a vásárlóerőt. „Nem hiszem, hogy a válságból ki lehet úgy jönni, hogy közben nem gondolunk arra, mi lesz azután” – hangsúlyozta Ferge Zsuzsa

Érdemes megemlíteni: a legszegényebbek közvetlen segélyezésére az állam jelenleg is alig költ, a költségvetés kiadásainak egy százalékát sem teszik ki az ilyen célú költések.
A tervezett reformok ugyan a legszegényebbeket is sújtják, de tőlük tulajdonképp már nincs mit elvenni, így azután keményen csattan a reformostor a középen elhelyezkedőkön, aki tehetnek majd egy lépést a szegénység felé.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szerint a családok számára rémisztőek a tervezett adó- és szociális intézkedések. Mint Szabó Endre, a szervezet elnöke elmondta, családnyomorító és gyermekszegénységet növelő intézkedések az egyelőre csak „informálisan” ismerhető tervezetek, mint a családi pótlék szülői adóalapba vonása, a lakáscélú szociálpolitikai támogatás (szocpol) átalakítása, a gyed idejének rövidítése, a gázár- és távhőtámogatás megszüntetése.

Szabó Endre azt valószínűsíti, hogy a fenti intézkedéseket nem szavazza meg a parlament. Kardosné Gyurkó Katalin elnökségi tag egy sajtótájékoztatón hozzátette: ezek az intézkedések nehéz helyzetbe hoznák a gyermeket nevelőket, illetve erősen visszavethetik a gyermekvállalási kedvet, ami a demográfiai helyzet romlásához vezet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!