kdnp.hu
Forrás: MTI
Összevonhatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreit, ellátásukra pedig egy új szervezet jöhet létre, ha az Országgyűlés elfogadja azt a módosító indítványt, amelynek benyújtásáról döntött a parlament alkotmányügyi bizottsága.
A Kereszténydemokrata Néppárt a szavazásig kialakítja álláspontját arról a módosító indítványról, amely lehetővé tenné a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete esetleges összevonását.
A módosító javaslat szerint – amelyet a 2012. január 1-jétől hatályos új alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti jogszabályhoz nyújtott be a bizottság – az összevonásról és az új szervezet létrehozásáról sarkalatos törvény, pontosabban az új jegybanktörvény vagy a PSZÁF-törvény rendelkezhetne. Az előbbit kedden terjesztette be a kormány az Országgyűlésnek, és már 2012. január 1-jén hatályba is lépne.
A bizottsági javaslatról pénteki rendkívüli ülésén dönthet a parlament, a törvényről pedig egy héttel később, december 23-án szavazhat a Ház az ülésterv szerint. Az új szervezet elnökét a köztársasági elnök nevezhetné ki hat évre, a két alelnök pedig az MNB és a PSZÁF hivatalban lévő elnöke lenne mindaddig, amíg elnöki megbízatásuk tartott volna. Ezután az államfő nevezhet ki új alelnököt.