Kedden kibújik a szög a zsákból

Forrás: hirtv.hu

Kedden megnevezi miniszterelnök-jelöltjét az MSZP – erősítette meg a hírTV-nek Kiss Péter, a párt alelnöke. A Zuschlag-perben tanúként meghallgatott Mesterházyt a sajtó kikiáltotta favoritnak, azonban több szocialista inkább Kovács Lászlót jelölné.
 
Kiss Péter arra a kérdésre, hogy a jelölt Mesterházy Attila jelenlegi frakcióvezető lesz-e, csak annyit mondott: olyan embert kell találjanak, aki képviselni tudja a párt programját a válság utáni Magyarországon. Az MSZP megyei elnökei, országos elnöksége, valamint a párt választási bizottsága kedden ül össze, ezt követően a kormányfő-jelöltről az országos választmány szombaton mond véleményt.

A Zuschlag-perben tanúként meghallgatott Mesterházy azonban nem mindenki favoritja. Szanyi Tibor MSZP-s képviselő alkalmasabb jelöltnek tartaná a leköszönő magyar uniós biztost, Kovács Lászlót. A politikus azt mondja, az MSZP érdekét is ez szolgálná, mert Kovács kimaradt az elmúlt évek hazai csatározásaiból.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!