Forrás: mno.hu
Nem történik érdemi változás a családi pótlék juttatásában, de a foglalkoztatás terén nagyobb védelmet adna a gyermeket nevelő szülőknek a kormány az új családvédelmi törvényben – olvasható a Magyar Nemzetben. A jövőben számos támogatás elnevezése változhat, a nagykorú gyermekeket pedig arra kötelezheti az állam, hogy tartsák el szüleiket, ha azok önhibájukon kívül nem képesek erre. A kabinet – egyelőre nem nyilvános – tervei szerint továbbra is a gyermek születésétől tanköteles korának végéig, ám legfeljebb húszéves koráig jár majd a családi pótlék. A lap birtokába került, a családok védelméről szóló törvénytervezet leszögezi a már korábban elfogadott változtatást: azon családok esetében, ahol a gyermek nem tesz eleget tankötelezettségének, a pénzbeli juttatás folyósítását fel kell függeszteni – olvasható a Magyar Nemzet pénteki számában, melyből további részeleket is megtudhat.