Kedvező évet zár a gazdaság

Forrás: MNO

A délelőtti fél tizenkettes forintárfolyam dönti el, mekkora GDP-arányos államadóssággal zárta az idei évet Magyarország. Ekkor derül ki, hogy mekkora a teher devizarészének az értéke. Szakértők szerint sikerül az elvárt szint alá szorítani a mértéket. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke előzetesen úgy kalkulált, hogy hetvenhat százalék körüli szint alakulhat ki.

A szakember szerint azonban a forintárfolyam alakulásában az utóbbi hetekben tapasztalt igen kedvezőtlen folyamatok óvatosságra intenek. A hitelpiaci válság óta folytatódó, jelentős forintgyengülésnek egyértelműen a központi költségvetés a legnagyobb vesztese. A forintnak az euróval szembeni értékvesztése eddig 1700 milliárdos, forintban kifejezett adósságállomány-növekedést okozott. Ez jelentősen nehezítette a költségvetés finanszírozását.

Kovács Árpád ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy mindezzel együtt az idén kedvezőbben alakult a vártnál a költségvetési hiány.