Kell a terrorveszéllyel számolni

Forrás: MTI

Kell a terrorveszéllyel számolniA polgári elhárítás, valamint a katonai titkosszolgálat volt főigazgató-helyettese szerint Magyarország az iszlám szélsőségesek kiemelt célpontja, hiszen Franciaország mellett itt él a legnagyobb zsidó közösség – Horváth József ezt a Magyar Időknek adott interjújában mondta.

A lapban megjelent írásban a fizikai határzárról beszélve kijelentette, a kormány nem tehetett mást. Horváth József úgy fogalmazott, hogy Európa „felült egy puskaporos hordóra, az unió meghatározó vezetői pedig maguk gyújtották meg a kanócot” Hozzátette, biztos abban, hogy ezeknek az országoknak a titkosszolgálatai – hasonlóan a magyaréhoz – tájékoztatták a kormányukat a tudomásukra jutott információkról. A nyugati politikusok rövid távú céljaik, érdekeik miatt azonban nem merték meghozni azokat a döntéseket, amelyeket Orbán Viktor – jelentette ki.

A volt főigazgató-helyettes kiemelte, hogy amikor több százezer jól táplált, egészséges, katonakorú, háborúkat megjárt férfi jelenik meg Európában, az már önmagában komoly veszélyhelyzet. A különböző szervezett bűnözői körök, amelyek sokszor nemzetiségi, vallási alapon is szerveződnek, most kimeríthetetlen utánpótláshoz jutottak – mondta, hozzátéve: nem lehet azt hinni, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nem használja ki ezt a migránsfolyamot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!