A kereskedőház nem követett el mulasztást

Forrás: MTI

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. a rábízott vagyonnal kapcsolatban semmilyen mulasztást nem követett el, nem cselekedett jogellenesen, a vagyonban nem keletkezett kár a tevékenysége miatt – írta közleményében a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).

A KKM arra reagált, hogy Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Quaestor-ügyben a KKM gazdálkodásával összefüggésben.

A tárca közleményében hangsúlyozta: éppen a Quaestor jogsértő magatartása miatt keletkezett kára az MNKH-nak, ezért tett feljelentést.

Azt írták: Tóth Bertalan állításai „jogi tudatlanságról, járatlanságról árulkodnak, minden tekintetben megalapozatlanok, és kizárólag politikai hangulatkeltés célját szolgálják”.

Az MNKH kedden tett feljelentést a Quaestor-ügyben.