Forrás: MTI
A keresztény szellemiségű cégek nemcsak haszontermelésre vállalkoznak, hanem a közjó megvalósítására is, amelybe beletartozik a foglalkoztatás fellendítése, a szolidaritás és az adózás - mondta Héjj Tibor, a Proactive Management Consulting Kft. ügyvezetője egy budapesti tanácskozáson.
A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium XXIII., a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról rendezett szimpóziumán az ügyvezető előadásában arról beszélt, hogy a főnök-beosztott viszonyban is komolyan kell venni a társadalmi felelősséget, illetve a másik emberért érzett felelősség elvét.
Meggyőződése szerint a keresztény szellemiségű vállalkozók tekintettel vannak mások érdekeire is, és „talán még önként is megosztunk pénzt, időt, befolyást, azaz nem csak szerzünk, hanem adunk is”.
A rendezvény első kerekasztal-beszélgetésén Tóth András, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese kiemelte, a katolikus egyház tanítása szerint a vállalkozó tőkéje az emberiség közös vagyonának része, így a cég tulajdonosa a társadalomtól csak felhatalmazást kapott arra, hogy ezt a vagyont használja. Még a magyar alaptörvény is rögzíti, hogy a tulajdon társadalmi felelősséggel jár – emlékeztetett.
Beszélgetőpartnere, Bozsó Zoltán pénzügyi tanácsadó, a jezsuita szakkollégium tagja arról beszélt: egy gyár alapításakor a költségeket úgy kell kalkulálni, hogy a majdani felszámolását is beleszámítsák, beleértve ebbe a rekultivációt is. Kitért arra: az iszlám országokban az állam és az egyház is elvárja, hogy a magánszemélyek jövedelmük néhány százalékát jótékonyságra fordítsák.
A beszélgetés moderátora, Kiss Ulrich jezsuita szerzetes, a jezsuita szakkollégium prorektora rávilágított: szükség van egyházi bankokra, de az nagy kérdés, hogy a jövőben kire bízzák ezt a feladatot.
Bándi Gyula, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának tanára előadásában rámutatott: az államnak társadalmi rendeltetése van, így hosszú távon az az állam marad meg, amely előmozdítja a közjót, illetve a természeti és a társadalmi környezettel törődik.