Készül a jövő évi MSZP-s megszorító csomag

Forrás: nol.hu, MTI, mno.hu

Frakcióülésen értékeli az elmúlt napok költségvetésről folyó tárgyalásait az MSZP frakciója – írta az egyik kormányközeli napilap, utalva arra, hogy tudomásuk szerint a kormány egyebek mellett hozzá akar nyúlni az Út a munkába programhoz is úgy, hogy csökkentené a közmunkákkal töltendő napok és órák számát.

Az informális frakcióülésen a költségvetési munkacsoportok vezetői, illetve a szakpolitikusok vitatják meg az elmúlt héten a minisztériumokkal folytatott tárgyalások eredményeit – olvasható a Népszabadságban. A lap az MSZP felső vezetéséből származó forrásai szerint az egyeztetések meglepően békésen folytak, a képviselőcsoport megértette a „kőbe vésett” elvonások szükségét, pontosabban a 3,8 százalékos hiánycél tartásának kényszerét. A lap szerint a MÁV-tól elvonandó 40 milliárdos összeg, pontosabban a közösségi közlekedés átszervezése okozza egyelőre a legkevesebb nézeteltérést.

Ami az önkormányzati rendszerből kivonandó 120 milliárdot illeti, az újság információi szerint az MSZP és a kormány egyetért abban, hogy a megyei önkormányzatok „vízfejeit” kívánják felszámolni. Várhatóan az egészségügyet érintően lehetnek viták, bár a lap forrásai úgy fogalmaznak: az egészségügyből nincs elvonás, igaz, forrásbővítés sincs. Ami jelen helyzetben – különösen a járulékbevételek csökkenése miatt – okozhat nehézségeket.

Hasonlóan érdemi takarékosságot és ezzel együtt feszültséget is várnak az oktatás területén. A lap úgy tudja, hogy a szocialisták és a kormány terve szerint „kifeszítenék” a normatívákat, vagyis betartatnák például azt a kötelezettséget, hogy egy tanárnak egy héten legkevesebb huszonkét órát kell tartania, s ezért nem lehet majd másképp, például adminisztrációs feladatokra elszámolni ezt az időt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!