Két „csontváz” biztosan van már

Forrás: MTI

Varga Mihály szerint az általa vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság két „csontvázat” biztosan rögzít majd: az egyik az államháztartással kapcsolatos, a másik pedig a Malév anyagi helyzetével. A Fidesz alelnöke hangsúlyozta: az államháztartás várható idei hiánya jóval magasabb lesz a kormány által tervezettnél. Ezen belül a „csontvázak kategóriájába” tartozó ténynek nevezte azt, hogy Oszkó Péter pénzügyminiszter – egy napilap idézete szerint – azt mondta, hogy van egy technikai korrekció, amely szerint áprilisról májusra tolják át 35 milliárd forint kifizetését.
    
A másik ügy a Malév állapotával függ össze, ha ugyanis a hitelnyújtás nem sikerül, a társaság dolgozói nem kapnak bért – hívta fel a figyelmet a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatóján.
    
„Ezek azok a csontvázak, amelyek arra utalnak, hogy a következő kormánynak egy vészhelyzetben lévő államháztartással kell majd foglalkoznia”, döntéseivel pedig ezt a vészhelyzetet kell elhárítania – mondta a politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!