Két karmester az SZDSZ kórusában?

Forrás: kdnp.hu/inforadio.hu

Miközben az SZDSZ Gyurcsány tárgyalási ajánlatára rövid közleményben úgy reagált, hogy pénteki ügyvivői testületi ülésén dönt az MSZP elnökének ajánlatáról, és Fodor Gábor a múlt héten még azt mondta, a liberálisok nem kívánnak a kormányfővel alkudozni, parlamenti keretek között óhajtják megvitatni a kisebbségi kormány legújabb programját, aközben Gusztos Péter a szabad demokraták ügyvivője az InfoRádió Aréna című műsorában kijelentette: az SZDSZ kész egyeztetni az MSZP-vel Gyurcsány Ferenc cselekvési programjáról

Az SZDSZ ügyvivője határozottan bizakodó, szerinte az együttműködés az út a megoldáshoz.  Gusztos Péter bízik abban, hogy érdemi ajánlatról van szó, és nem arról, hogy az MSZP a megegyezés hiányát az SZDSZ felelősségévé próbálja tenni, ahogy arra korábban már volt példa.

Az SZDSZ fontosnak tartja, hogy pártja együttműködjön a többi párttal is – közölte az ügyvivő. Gusztos Péter egyúttal jelezte, hogy elfogadják a Magyar Demokrata Fórum elnökének meghívását az ellenzéki pártelnökök találkozójára.

A következő hónapok parlamenti munkájáról szólva azt mondta: ha nem lesz költségvetés a következő évre, akkor olyan helyzet áll elő, amilyen még nem volt a rendszerváltás óta. Hozzátette ugyanakkor, hogy az állam, az önkormányzatok és a költségvetési szervek működőképessége ilyen esetben is biztosított.

Szakértői kormány felállására Gusztos Péter egyelőre nem lát nagy esélyt, de mint mondta, a helyzet néhány hónap alatt is változhat. A politikus mindenesetre nem várná ki azt a szituációt, amikor egy ilyen kormány felállása már elkerülhetetlen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!