Forrás: Hirado.hu
A foglalkoztatásért felelős államtitkár rendkívül fontosnak nevezte a pályakezdő fiatalok munkába állásának segítését. Ezért is indítják el a csütörtökön bejelentett két új foglalkoztatási programot – mondta Czomba Sándor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A pályakezdők munkanélküliségének megakadályozását célozza a szakképzés átalakítása és a munkahelyvédelmi akcióterv is, amelyre az állam mindenképpen biztosítja a forrást – tette hozzá az államtitkár.
Pécsen sikeres az idei közmunka-program
Vízelvezetők, közutak tisztán tartása, illegális hulladéklerakók felszámolása, többek között ilyen feladatokat lát el az a félezer ember, aki így jut keresetei lehetőséghez.
Mindez a városnak nem kerül pénzébe, ugyanis a közmunkások bérét, ami idén negyed milliárd forint, a kormány biztosítja – derült ki a Hajnal-táj összeállításából.