Kétszáz milliárd forintos pályázati forrás nyílik meg szociális, felzárkózási, oktatási és egyházi területen

Forrás: MTI

Idén decemberig 200 milliárd forintnyi fejlesztési forrás nyílik meg szociális, társadalmi-felzárkózási, család- és ifjúságügyi, köznevelési, felsőoktatási, egészségügyi és egyházi területen – jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden sajtótájékoztatón a Nyíregyházi Főiskolán.

Balog Zoltán elmondta, a nagyobbrészt az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében kiírt programokkal elsősorban a hátrányos helyzetűeket, illetve a társadalmi felzárkózást segítenék.

A miniszter kiemelte, 5 milliárd forintos pályázati keretösszeggel tanodaprogramot hirdetnek meg, valamint egy komplex ifjúsági-fejlesztési program is indul, 3,5 milliárd forintból.

Balog Zoltán bejelentette azt is, hogy a roma szakkollégiumi hálózat támogatására és továbbfejlesztésére 1,2 milliárd forintot, az Útravaló ösztöndíjprogram folytatására pedig összesen 6 milliárd forintot fordítanak.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!