kdnp.hu
Forrás: MTI
Több mint kétszáz új munkahely létesül 512 millió forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatásból Nógrád megyében – közölte Becsó Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, a megyei közgyűlés elnöke Salgótarjánban.
Elmondta, Nógrád megyéből 57 mikro-, kis- és középvállalkozás adott be pályázatot, és 795 millió forintot igényelt a tervezett fejlesztésekre. A Nemzetgazdasági Minisztérium kiírásán nyert ötven pályázó 217 új munkahelyet hoz létre, 189 regisztrált álláskeresőt alkalmaz – tette hozzá.
A politikus azt mondta, a nyertesek között van például varroda, vasszerkezetgyártó és az idegenforgalom, a vendéglátás területén működő vállalkozás is.