Kevesebb gyerek születik majd a megszorítás miatt

Forrás: origo.hu

Ha a Bajnai-kormány végigviszi a tervezett családpolitikai megszorításokat, sok nő fog letenni a szülésről a következő években az [origo] által megkérdezett demográfus szerint. A születések száma a gyedet eltörlő Bokros-csomag után is zuhanásnak indult, most várhatóan a családi pótlék és a gyermeknevelési támogatások lerövidítése írja majd fölül a gyerekvállalási terveket. A mégis megszülető gyerekek hamarabb kényszerülnek majd bölcsődébe, az intézmények viszont már így is túlzsúfoltak, jelenleg csak a gyerekek tíz százalékának jut bennük hely.

Hazai és nemzetközi vizsgálatok sora bizonyítja, hogy bár a kapcsolat nem nagyon közvetlen, a gyerekvállalást pedig sok tényező befolyásolja, a családtámogatási rendszer változása tényleg kihat a gyerekvállalási kedvre – mondta az [origo]-nak Spéder Zsolt, a Népességtudományi Intézet igazgatója. Kutatások igazolták, hogy például a gyed bevezetése után több gyerek született, míg a gyed megszüntetése a Bokros-csomag idején visszavetette a gyerekvállalást, a születések száma jobban csökkent, mint azt a természetes folyamatok indokolták volna. A gyedet az Orbán-kormány idején, 2000-ben visszaállították.

Spéder Zsolt szerint egyelőre nehéz megbecsülni, milyen mértékű lesz a Bajnai-féle intézkedések hatása. A családpolitika megváltozása, az instabilitás önmagában is ront a gyerekvállalási kedven. „Borzasztó rossz üzenete van ennek: az, hogy úgy kell gyereket vállalnom, hogy nem hagyatkozhatok kiszámíthatóan arra, hogy lesz értékálló családi pótlék, miközben a gyereknek évente cipőt kell venni” – mondta a demográfus. A szakember hangsúlyozta, a gazdasági válságos időszak, amely nem kedvez a gyerekvállalásnak kiszámítható családpolitikát kívánna meg.

Az [origo] cikke itt folytatódik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!