Ki felel az állami vagyonvesztésért?

Forrás: Magyar Nemzet

Hozzávetőlegesen 15 milliárd forintos hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A rendőrség négy állami vagy részben állami cég, nevezetesen a Mol, az FHB, a Bábolnai Élelmiszeripari Rt., illetve a Lóversenyfogadást Szervező Kft. privatizációjának körülményeit vizsgálja. A 2004 és 2007 között lebonyolított ügyleteket vizsgáló nyomozás példátlan a tekintetben, hogy korábban még sosem vetődött fel, hogy esetleg komoly vagyonvesztés érhette az államot különböző vagyonelemek magánosításakor, holott ilyenekre rendre felhívta a figyelmet az Állami Számvevőszék, egyes esetekben személyi felelősségre vonást követelve. Utóbbiakból ez idáig nem lett semmi, s az NNI nyomozása is ismeretlen tettes ellen folyik egyelőre. Elvben az ÁPV Rt. teljes vezérkara, sőt a privatizációs szervezetet felügyelő pénzügyi tárca akkori vezetői, Draskovics Tibor és Veres János felelőssége is felmerülhet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!