Forrás: MTI
A munkahelyteremtésért szállt síkra az Olaszország középső részén, Molise régióban tett látogatásán Ferenc pápa, aki dolgozó és munkanélküli emberekkel találkozva úgy fogalmazott szombaton, hogy minden embernek joga van gondoskodni a megélhetéséről.
Campobassóban járva a katolikus egyházfő sürgette, hogy a vállalkozók és a munkavállalók kössenek egyezséget, és hangsúlyozta, hogy a munkanélküliség elleni küzdelemnek elsőbbséget kell élveznie. Kiemelte, hogy a kutatás és az oktatás milyen fontos szerepet fog betölteni a munka világában.
Szót emelt a pápa a vasárnapi munkavégzés ellen is. Mint mondta, a munka és a család közötti egyensúly megteremtése fokmérője annak, hogy mennyire emberi a gazdasági rendszer. A vasárnapi munka nemcsak a katolikusokat, hanem mindenkit érdeklő ügy. A szabad vasárnap - kivéve a szükséges szolgáltatásokat – megerősíti, hogy az elsőbbség nem a gazdasági, hanem az emberi tényezőké, a családé, a barátoké, a hívők esetében pedig az istenhez és a gyülekezethez fűződő kapcsolaté.