Kihagyták az egyeztetésből a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztalt

Forrás: mno.hu

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) nehezményezi, hogy kihagyták a „Biztonság és partnerség: feladatok az egészségügyben 2010” című program társadalmi vitájából; erről a kerekasztal ülése után tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón beszélt Éger István, a NEK titkára.

A titkár, aki egyúttal a Magyar Orvosi Kamara elnöke, emlékeztetett arra: Székely Tamás egészségügyi minisztert kinevezésekor megkeresték, hogy megbízottján keresztül a tárca is képviseltesse magát a NEK-üléseken. Éger István sajnálatosnak nevezte, hogy ez nem történt meg, és hogy most sem vonták be a kerekasztalt a program véleményezésébe. Éger szerint ez megengedhetetlen, így levélben fordultak a tárcavezetőhöz, kérve őt, hivatalosan küldje meg a NEK-nek az egészségügy átalakításáról szóló anyagot.

Éger István a NEK határozatait ismertetve elmondta: a kerekasztal felszólítja a kormányt, hogy tárgyalja újra a konvergenciaprogramot, amelynek keretein belül kívánják új alapokra helyezni az egészségügyi rendszert. A titkár szerint ez közgazdasági paradoxon, annál is inkább, mert Gyurcsány Ferenc ezermilliárdos adó- és járulékcsökkentésről beszél, azonban az egészségügy fenntarthatatlan a jelenlegi gazdasági körülmények között.

„Lehet adót és járulékot csökkenteni, de aki ilyet tervez, tudatában kell lennie annak, hogy milyen forrásokkal fogja az így kieső bevételeket pótolni. Az egészségügy nemhogy nem visel el további finanszírozás-csökkentést, hanem sürgősen, jelentős plusz forrásokat igényel” – fogalmazott Éger István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!