Kikérte az ügyészség Dávidot és Herényit

Forrás: mno.hu

A Legfőbb Ügyészség Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztését kérte a házelnöktől, több bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – értesült a Magyar Nemzet.

Az információt a házelnök titkársága is megerősítette. Bár az ügyészségi levél tartalmát illető tájékoztatástól elzárkózott a parlament elnöki titkársága, a lap úgy tudja, abban a lehallgatási ügyben kérte a politikusok kiadását, amelynek kapcsán Szilvásy György egykori titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli minisztert már meghallgatták gyanúsítottként.

Dávid Ibolya tavaly ősszel tárt a nyilvánosság elé egy lehallgatott telefonbeszélgetést, amely az UD Zrt.-t vezető Tóth János és az OTP-vezér Csányi Sándor között zajlott. A felvétel készítését követő körülmények máig tisztázatlanok, mert bár titkosszolgálati módszert alkalmaztak a rögzítéskor (erre nyomós indok alapján, megfelelő jogi követelmények fennállásakor van lehetőség), utána mégsem semmisítették meg a hanganyagot, holott bűncselekményre utaló információ nem hangzott el. A hanganyag kikerült a szolgálattól, és Dávid Ibolya kezébe jutott. Az MDF elnöke ezt a felvételt felhasználva lehetetlenítette el Almássy Kornél indulását a pártvezetői székért, mert – mint mondta – a beszélgetés tartalma arra enged következtetni, hogy a fiatal politikus a lejáratására törekedett.

Az ügy érintettjei jelentős érdeksérelmet okozó magántitok megsértése miatt, ismeretlen tettes ellen kezdeményeztek eljárást az ügyészségnél, vélhetően az említett bűncselekmény gyanúja miatt kéri a hatóság Dávid Ibolya mentelmi jogának felfüggesztését. Herényi Károly kiadatását pedig zsarolás gyanúja miatt kérhetik a parlamenttől. Herényi volt ugyanis az, aki a lehallgatott beszélgetés leiratát bemutatva egy közvetítőn keresztül alkut ajánlott Almássynak: vagy visszalép a pártelnöki székért folytatott harctól, vagy nyilvánosságra kerül a dokumentum.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!