Kisebb parlamentet, kisebb önkormányzatokat

Forrás: fidesz.hu

A Fidesz választási győzelme esetén tervezett intézkedéseiről, célkitűzéseiről nyilatkozott Navracsics Tibor a Die Presse című osztrák konzervatív napilapnak. A párt frakcióvezetője elmondta, hogy az Orbán Viktor pártelnök által elképzelt centrális politikai erőtérben egy nagy politikai erő, a Fidesz lesz a domináns, amely mellett két kisebb párt, a szocialisták és a jobboldali radikális Jobbik szerepel még, tehát a formálódó új politikai rendszerben a konzervatívok képezik a centrumot. Navracsics szerint az új választások nyomán kirajzolódó egyértelmű erőviszonyok lecsillapítják a magyarországi politikai nyugtalanságot, véget vetnek a két nagy párt között évek óta tartó állóháborúnak és az éles politikai polarizálódásnak.

A frakcióvezető szerint a Fidesznek nincs forgatókönyve egy esetleges kétharmados többségre, az országot egyszerű többséggel is ki lehet vezetni a válságból. Kétharmados többség birtokában azonban a Fidesz valószínűleg megváltoztatná a médiatörvényt, és megerősítené olyan állami intézmények mint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az Állami Számvevőszék, a jegybank vagy a Központi Statisztikai Hivatal függetlenségét. A párt nem akarja az alkotmányt megváltoztatni, de szeretne egy kisebb parlamentet és kisebb önkormányzatokat. A romakérdéssel kapcsolatban kijelentette, hogy itt nem etnikai, hanem oktatás- és foglalkoztatáspolitikai kérdésről van szó. A cél az, hogy a roma gyerekek képzésben részesüljenek, a felnőtt romák pedig munkához jussanak.

A frakcióvezető szerint a balliberális kormányok legnagyobb bűne az, hogy a magyarországi jólét látszatát hitelek felvételével tartották fenn, ami által az ország adósságcsapdába került, Magyarország ma kivérzett állapotban van. Navracsics Tibor megerősítette, hogy a Fidesz meg akarja adni a külhoni magyaroknak a magyar állampolgárságot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!