Kiskorú iskolások LMBTQ-érzékenyítése a virginiai kormányzóválasztás fókuszában

Joe Biden amerikai elnöksége első évének politikai tesztje lehet a szokatlanul szoros virginiai kormányzóválasztási verseny, amelyet több mint száz másik, állami és városi szintű választás mellett rendeznek Egyesült Államok szerte - jelentette az amerikai republikánusokhoz közelálló Fox televízió kedden.

kdnp.hu - MTI

A jobboldali konzervatív hírcsatorna online tudósítása szerint a tagállami kormányzóválasztások szövetségi politikai jelentőségét az adja, hogy a Demokrata Párt mind az amerikai szenátusban, mind a képviselőházban csak igen szűk többséggel rendelkezik.

Kormányzót választanak Virginiában és a keleti parti New Jerseyben, és az Egyesült Államok több településén részleges képviselőválasztások lesznek, illetve új polgármestert választanak. Az elemzők és a politikusok figyelme azonban elsősorban a szövetségi fővárossal, Washington DC-vel határos Virginiára irányul.

Virginia államban Terry McAuliffe, korábbi virginiai kormányzó, a Demokrata Párt egyik vezető alakja rendkívül szoros versenyben, fej-fej mellett küzd meg korábbi állásáért a republikánusok politikai újoncával, Glenn Youngkinnel.

A kemény és költséges kampány főbb témái között elsősorban az abortuszhoz kapcsolódó emberi jogok jövője és az állami iskolákban zajló azon vita szerepelt, hogy

lehessen-e a kiskorú iskolásoknak LMBTQ-érzékenyítő foglalkozásokat tartani a szülők tudta és beleegyezése nélkül.

A republikánus kormányzójelölt ellenzi ezt, és ebben sok tiltakozó szülő támogatását élvezi, míg

McAuliffe kijelentette, hogy amennyiben őt választják meg, támogatja a szülők tudta és beleegyezése nélküli érzékenyítést. A Breitbart közben kiderítette: McAuliffe gyermeke magániskolába jár, ahol nem tartanak ilyen jellegű foglalkozásokat.     

Virginia állam korábban már nyolc elnököt adott az Egyesült Államoknak George Washingtontól kezdve Woodrow Wilsonig, többet, mint bármely más amerikai tagállam. Egyetlen kivételt leszámítva, az államban az elmúlt 40 évben valamennyi kormányzóválasztáson a Fehér Ház aktuális lakójával ellenkező pártállású jelöltet választottak.

Egy évvel azután, hogy Joe Biden a 2020-as amerikai elnökválasztás során Virginia államot 10 százalékponttal megnyerte, a mostani kormányzóválasztás rendkívül szoros jellege - a Fox szerint - arra utal, hogy a demokraták  támogatottsága csökkenőben van.

A mostani több, mint száz amerikai választási esemény között szerepel még Virginia állam igazságügyi vezetőjének és kormányzó-helyettesének megválasztása, a New Jersey állambeli kormányzói poszt, Florida állam 20. választókerülete (Fort Lauderdale, West Palm Beach) kongresszusi képviselőjének megválasztása, vagy képviselőválasztás Idahóban. Ezenkívül polgármestert választanak New York, Boston, Atlanta és Minneapolis városokban, valamint számtalan kisebb-nagyobb településen.

A virginiai választáson végül győzött a normalitás: a kormányzói posztot, csakúgy, mint egyéb fontos helyi kormányzati pozíciókat, a republikánusok szerezték meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!