Kiszivárgott a BKV-bizottság jelentése

Forrás: hirado.hu

A főpolgármestert és helyetteseit, a várost vezető koalíciót, a BKV igazgatóságát, felügyelőbizottságát és volt vezérigazgatóit is felelőség terheli a BKV-nál kialakult helyzetért a városházi vizsgálóbizottság jelentéstervezete szerint, amelyet a bizottság fideszes elnöke állított össze, de amely a szocialista tagok szerint elfogadhatatlan kitételeket is tartalmaz. Ezt az Index internetes portál jelentette, valamint a Népszabadság mai számában is olvasható.

Demszky Gábor egyebek mellett abban hibázott, hogy „a hozzá eljutott jelzések ellenére nem tett érdemi lépéseket a BKV-botrányok megelőzésére, kivizsgálására”, illetve „a felelősséggel nem bíró politikai főtanácsadó, Mesterházy Ernő politikai mozgásterét korlátlanná tette”

A tervezet szerint Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes abban hibás, hogy „feladatait félreértelmezve járt el”, valamint „feladatai teljesüléséről hiányosan vagy egyáltalán nem adott számot”. Hibásnak tartja a kialakult helyzetért a dokumentum a városháza gazdasági bizottságát, mert nem tudta megfelelően érvényesíteni a tulajdonos főváros érdekeit, a BKV igazgatóságát azért, mert nem tudta a cég törvényes működését megfelelően figyelemmel kísérni, a felügyelőbizottságot pedig azért, mert a botrányos ügyekkel nem foglalkozott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!