Kiszolgáltatott polgár – korrupt állam

Forrás: hirtv.hu

Kiszolgáltatott polgár – korrupt állam. Elkészítette legfrissebb jelentését a Szabadság Kör, amelynek fő témái a korrupció és a fogyasztóvédelmi kérdések voltak. Álláspontjukat az Időkeréknél mutatták be, amellyel arra akartak utalni, hogy egy nem működő dologért is súlyos milliókat fizetett ki a kormány.

Az állam szerintük a korrupció pártjára állt, nem a gyengéket védi, hanem az erősektől remél hasznot. A Fehér Könyvben leírják, hogy a polgárok inkább lemondanak a hitelfelvételről, a cégek nem indulnak közbeszerzési pályázatokon. A tájékoztatón részt vett Péterfalvi Attila volt adatvédelmi biztos is, aki közreműködött a jelentés elkészítésében is. Szerinte a problémákra az információszabadság, vagyis a közérdekű adatok nyilvánossá tétele lehetne a megoldás.

Úgy látjuk, hogy alapvetően a teljes közbeszerzési törvény felülvizsgálatra szorul vagy akár egy új törvényt kellene elfogadni – mondta Gulyás Gergely, a Szabadság Kör szóvivője. Jelen állapotában a közbeszerzési törvény csak arra alkalmas, hogy eljárásoknál hivatkozási alap legyen, hogy közbeszerzési eljárás alapján történt az egyes megbízottnak a kiválasztása – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!