Forrás: MTI.hu
A beutazási tilalom ügye rányomta a bélyegét a magyar-amerikai kapcsolatokra, ettől elvonatkoztatva azonban azok kitűnően működnek, hiszen két baráti nép szoros, szövetségesi együttműködéséről van szó – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az Országgyűlés külügyi bizottságának hétfői ülésén.
Magyar Levente kiemelte: több biztonságpolitikai siker is összeköti a két országot, és nem lehet panasz a kapcsolatok működésére a gazdasági együttműködést illetően sem. Márpedig ezeket a tényeket nem lehet figyelmen kívül hagyni egy ilyen ügynél sem.
Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: ha az amerikai hatóságok rendelkeznek az általuk feltételezett gyanúsítottak nevével és bizonyítékokkal, bűnügyi jogsegély keretében adhatják át azokat a magyar hatóságoknak. Az igazságügyi miniszter azonban csak akkor teljesít ilyen jogsegélykérelmet, ha már a bíróság keresi meg a tárcát, a nyomozási szakaszban pedig a legfőbb ügyész tud ezzel élni az Egyesült Államok felé – magyarázta. Hozzátette: tudomása szerint ez még nem történt meg az ügyben.