kdnp.hu
Forrás: MTI
A mindennapokban, katasztrófahelyzet kezelésekor és missziós tevékenységük során is elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak 2013-ban a Magyar Honvédség katonái – mondta Benkő Tibor vezérkari főnök az MTI-nek adott év végi interjújában. A vezérezredes szólt arról is, hogy a missziók közül a balkáni térség prioritást jelent, de elképzelhető, hogy Cipruson is meg kell erősíteni a katonai jelenlétet.
A vezérezredes az évet értékelve azt mondta: elismerés illeti a katonákat azért, hogy helytálltak ebben a honvédség költségvetését is jelentős mértékben meghatározó nehéz gazdasági, pénzügyi helyzetben. Benkő Tibor a Magyar Honvédség teljesítményével is elégedett, hiszen ebben az évben 67 nemzetközi és számos hazai gyakorlaton és felkészítésen vettek részt a magyar katonák, és szakmai ismereteikről, tudásukról, teljesítményükről mindenhol a legnagyobb elismeréssel szóltak.
A Magyar Honvédség legfontosabb kiképzési rendezvényei közül a vezérkari főnök nagy jelentőségűnek nevezte a Lendülő Kard 2013 elnevezésű csaknem kéthetes, mintegy 160 katona által végrehajtott lengyelországi légvédelmi éleslövészeti gyakorlatot, amelynek során valamennyi indított kis hatótávolságú Kub, illetve közeli hatótávolságú Mistral légvédelmi rakéta sikeresen megsemmisítette a kijelölt célokat, s eredményesen vizsgázott az ellenség-barát felismerőrendszer is. Az év legnagyobb hazai gyakorlatán, az Őszi Össztűz 2013 elnevezésű várpalotai éleslövészeten mintegy 1400 katona vett részt 200 technikai eszközzel.
Benkő Tibor kiemelte a tűzszerész katonák tevékenységét, akikhez az év során mintegy 2600 bejelentés érkezett, illetve a honvédség azon egységeit is. A vezérkari főnök elismeréssel szólt azokról a katonákról is, akik egész évben, s most az ünnepek alatt is mintegy kétszáz településen biztosítják az egészséges, arzénmentes ivóvizet.
A Magyar Honvédség mintegy 650 katonája jelenleg három földrészen, 12 országban teljesít szolgálatot külföldi missziókban. Benkő Tibor elmondta, azt szorgalmazza: minél több katona vállaljon különféle missziós területeken szolgálatot, hogy ők és ezáltal a Magyar Honvédség is új tapasztalattal, tudással gazdagodjanak.